Az Ember Aki A Cipőjében Hordta A Gyökereit 6n2m8

időmérték [ 1 ]

röhrig géza

az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit

© RÖHRIG GÉZA, 2016

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. WWW.MAGVETO.HU WWW.FACEBOOK.COM/MAGVETO [email protected]

FELELŐS KIADÓ NYÁRY KRISZTIÁN FELELŐS SZERKESZTŐ SZEGŐ JÁNOS A KÖTETET PINTÉR JÓZSEF TERVEZTE A SZERZŐ PORTRÉJÁT SZILÁGYI LENKE KÉSZÍTETTE ELEKTRONIKUS VERZIÓ EKÖNYV MAGYARORSZÁG KFT., 2016 KÉSZÍTETTE TAKÁCS GÁBOR WWW.EKONYV.HU

ISBN 978-963-14-3408-8

Dariónak

‫רבג ידעצמ ןיכמה ךורב‬ áldott aki vezetgeti az ember lépteit

Már gyermekül vermébe ejtett, s mint bölcs vadász gyenge vadat, elbocsátott, de nem felejtett: szabadon sem vagyok szabad.

Babits Mihály

tartalom

transz

itt

bio találkozás család anyjára fiú ma identitás 1967 1975 bátyámnak itt örökbefogadás éjjel punk’s not dead

cherchez

gabi

böbe laci könyörög zsanett péter margitsziget gabi megfagyott egy hajléktalan hajléktalantemetés kinga nekrológ kató néni évaóvó férfi annus ángyi angyal istván

invokáció

danse macabre gyapotszedő invokáció jel ne aludj el türelem hajnali mézespercek a balatonnal förgeteg

hozsánna

üzenet de profundis hittérítő kiáltvány rebeka kapu ádám hozsánna menetrend

sms

kő

transz

visz a hátán szívem idők hortobágyán megyünk megyünk egy ránc holtvágányán

megyünk megyünk sívó kemény sziken ha megáll cserélünk én viszem a szívem

táncol a hold mintha eregetnék megyünk megyünk űz minket egy emlék

éjjel sem nyugszunk elmarad a világ megyünk megyünk

ábrahám és izsák

villámokat vet zárlatos a nap megyünk megyünk leprasivatag

a táj csal hív de tünékeny megyünk megyünk át a dűnéken

fáklya tömlő bugyolált kőkés megyünk megyünk boldog gyötrődés

megyünk megyünk s hány ezer éve így ha összerogyok hátára vesz a szív

s megyünk megyünk az út sose csökken sára sírása fuldoklik a csöndben

megyünk megyünk nem mentünk mindig volt nekünk egy hazánk úgy hírlik

én kétlem hogy lett volna ily ország megyünk megyünk nincs más igazság

itt

bio

anyám hasba szúrták ifjan beleőszült mázlim volt megúsztam egy héttel azelőtt szült

idegenek jöttek s tették az ő dolgát hármunkat meg államosított az ország

‘nem normális’ ‘kár volt a nagy útért’ mondta bátyám ki megnézte a mutert

él még állítólag nyeléig vájt a kés a tüdőnél megállt

pedig nyomta a kéz

csöcsére káposztaleveleket rakott elapadt a teje így végleg éhes vagyok

próbáltam utálni de nem győztem gőggel szülinapomra a szülinapom jött el

hinni nem tudok a fénynek azt súgtam végén se legyen ha nincs az alagútban

találkozás

szívem ha megnyalná holtan esne össze bár el tudnám feledni örökre

bátyám szerint ‘fényt kapott az agya’ ‘kituszkolt az ajtón’ ‘egy anya egy anya’

úgy hírlik él még eszembe jut néha egyszer találkoztunk kerek harminc éve

a szemetet vitte ki rám nézett közben ‘kösse meg a kutyát

magához jöttem’

házszám sehol a kéményből fa nőtt anyámban rossz volt meglátnom a nőt

hunyorgott kacéran ‘kit keres’ kérdte ‘Úristen’ kapta arcát kezébe

melltartó semmi mell annál inkább nem szólt nem szóltam ittuk a pálinkát

hellyel nem kínált pohárral sem amúgy berúgtam rögtön úgy igéztem anyut

néztem igéztem zárva maradt arca mintha nem is benne volna csupán rajta

‘a kéményből fa nől’ törtem meg a csendet ‘ritkán fűtünk’ türelmetlen lett

‘mit akarsz? látod nincs mit adjak’ fölállt a micsodám add akkor hát magad

vonítottam belül röstellve magányom ‘itt nem maradhatsz egy kettő három’

tárta ki az ajtót elborult a világ Istenem fogj le hisz neked sincs anyád

‘részeg vagy tűnés hallod mit mondok? menj ahonnét jöttél pusztulj már kotródj’

az ajtóban álltam éppen ott haladt őrült szemembe zöld epét hányt a nap

‘meghalsz’ nyögtem fejem gyomrába fúrva ‘innét a mindzsádból jöttem te luvnya’

harapott karmolt

mondhatni megvert ‘kisfiam’ súgta ‘ne rendetlenkedj’

‘kisfiam? kisfiam?’ két kezem a torkán szorítom lilul megdöglesz boszorkány

de ne gyilkossá ne tégy Irgalom Atyja vasban vinnének őt letakarva

forrt a nyálam gyűlt a gyűlölet ahogy fojtottam egy angyal átölelt

nem volt könnyű dolga ám hogy Te parancsolsz

az üveg pálinkát basztam csak a falhoz

szívem ha megnyalná holtan esne össze bár el tudnám feledni örökre

úgy hírlik él még rántást pirít rámol a kéményből fa nő mint én az álmából

harminc év telt el az ember ki nem kell csak beletompul vagy megbolondul

ha ma állnék elé azt mondanám ‘szörnyen hiányzik

nem kend: az anyám’

s nem várnék tán úgy a szeretetére hisz ő se volt soha senki szemefénye

család

dzsaljunk innen hagyjuk e falut rajtunk itt csak nevetnek szemükben mi eretnek ördögök vagyunk

teknőben fürösszél ússzon a szoba mosd meg jól az üstököm eltakarom kis tököm ne nézzél oda

szoptass meg aludjunk a sötétben mesélj vágja le mind a sárkányt kapja meg a királylányt a legkisebb legény

reggel csánkig harmatban eredjünk tovább kocsmákban lóversenyen holtbiztos hogy meglelem meglelem apát

hisz te is komálod bár elhagyott éppen miattam ne aggódj nekem is kell a gond az átkod az étkem

anyjára

könnyéből kolibri tankoljon lebegve torkát a földhöz gólya szegezze

éljen még egy jelre akkor őrült ölyvek öljék a magasból

csukott szárnnyal hetven zuhanjon rá hetven kamikázé csőre fúrja ronggyá

éljen még lopják el a szarkák piros szemfedőjét

véres varjak varrják

agyából fecske tazon fészket méhét dögkeselyűk emésszék meg

s mikor már sírnék ‘anyám ne haragudj’ kiáltson akkor kiáltson a kakukk

fiú

kibogoztam köldöködet belülről add oda öled nem kint vágytam élni de ott emberevő magzat vagyok

anyatejtől irtózom én velődet szívom csak: enyém becézgeted úgy kívánod icipici kannibálod

petesejtbe furakodott mezítelen űrhajósod öleld asszony öleld belül szíved üssön őstengerül

hálából én meg-megrúglak tudom tetszik e mozdulat csukott szemmel nézlek s lassan

súlyos méhed szűk lesz rajtam

benn a világ még képzelet összeprésel vastagbeled kicsit ha tudsz légy már nagyobb édesanyám megfulladok

nálad folyton üt az óra rámarkolok zsinórodra s húzom félre ez a dolgom víz alatt kell harangoznom

ma

nincs több képem róla ezen gyerek félig csúnyácska ám a szemeiben vágy ég

e szemek nélkül sehova se mentem itt lapult mindig a jobb farzsebemben

izzó nagy szeme adysan ragyogott vágytam de féltem kidobni e fotót

ma megtettem jobb így őszintébb nem vagy anyádé

anyád sem a tiéd

identitás

apja halála után került be

‘mi volt a jeled az oviban’ ‘oroszlán’

‘szólj ha rosszul de én úgy látom nem oroszlán vagy te mostanában’ ült ki márkkal jutka néni a tóhoz

‘ehhez mit szólsz’ rajzolt egy lapra ‘sátor zászlóval’

végighúzta ujját a betűkön ‘tudsz olvasni? A-P-A

itt lesz így ő is apa is teveled bárhová mész őt magadon viseled’

márk nekilát lerajzolni új jelét picit sír majd boldogan megszólal ‘sátor vagyok egy sátor zászlóval’

1967

parkban ül egy néni fia fentről nézi ott úszkál az égen köldökzsinórvégen

ül a nő a parkban méhét eregeti fia hirtelen két szemét mereszti

bicskát vett elő a padon anyukája rugós bicskát a fiát amputálja

azóta csapkod ez a srác pörögve zsinórja beakad

eső veri földre

azóta vérzik lábatlan madár a nénit nézi de nem láthatja már

1975

látszott rajtuk: megbántak elfajzottnak trehánynak mondtak és visszavittek

midőn elhoztak nemrég a többiek lesték ‘integessél már nekik’

integetni? ezeknek? nincs egy perce s még vertek gondoltad

kárörvendőek most is ‘milyen volt’ fognak közre ‘kilenc hétig örökbe’

‘kaptál tőlük valamit?’ vállat vonsz kést szerzel

a pléd alá úgy fekszel

bátyámnak

elfüggönyözve ülök a balesetin törött bokám nem sürgősségi eset egy torzót látok a szűk résen vére a bukósisakról a padlóra csereg

fél lábon ugrálok a röntgenhez így jár ki éjjel mezítláb focizik már épp elbóbiskolnék midőn óriási rössel tolnak át valakit

‘tizennégy múlt a fej épp kibújt’ hadar a mentős az ügyeletes nyugodt ‘üvölts szívem ahogy a torkodon kifér’ lépésre tőlük ijedten kukkolok

‘istvánt mondott ugye’ gratulál az orvos ‘legközelebbi hozzátartozója?’ elfordult arccal rí szegény fekve

pillantása mint egy csapkodó bója

lemossák bebugyolálják a bébit ‘vigyék innen’ rugdos a kislány hosszan őrjöng kap egy injekciót a nővér topog ‘jó de milyen istván?’

járógipszen bicegek haza Te vagy bűvöskockám közepe körötted forog minden porcikám istvánt Uram átöleled-e

lesz-e a piros piros a sárga sárga kirakod-e végül összes oldalunk mert inkább ne is legyen föltámadás ha pistát ismét ellöki majd anyu

itt

gyökérrel az égnek ültették e fát megeredt s még gyümölcsöt is ád

kisebb satnyább ám aki ültette itt mindig megáll gyönyörködni benne

örökbefogadás

tehetsz te bármit nem neked születtem hiába állsz itt és babusgatsz engem nem neked születtem

késtél ennyi kerek tíz évet a lelkem akarod elegem van belőled kerek tíz évet

anyuzni se tudlak bocsáss meg ezér’ az a másik az anyu bokádig sem ér bocsáss meg ezér’

jó voltál pedig jó és figyelmes mégse tud közöm lenni e helyhez jó és figyelmes

nem azért szököm el hogy hiányozzak én mindig hiányzom tegnap ma holnap hogy hiányozzak

azért szököm hogy megóvjam a lelkem odaadnám de mi maradna bennem? hogy megóvjam a lelkem

ne félj kerül aki enni ad mindent köszönök

a te nemfiad aki enni ad

éjjel

éjjel szülöm elrejtem ne nőjék állatkertben ne nézzék ne etessék ne mondják hogy milyen szép

lássa bennem a dzsungelt rongy az élet ha úgy telt ahogy mások akarták ne áruld el a fajtád

punk’s not dead

ötévesen szentestére hazavitt magukhoz egy nevelő amíg pisiltem azon tűnődtem náluk miért csak 1 vécé van a fürdőben amíg pisiltem azon tűnődtem náluk miért csak 1 vécé van a fürdőben oi

‘anyád szeretett’ szólt ica néni ‘egy nagy pöttyöt tetovált a füled mögé hogy megismerjen majd azért égette oda’ ultrás fogkefével sikálom itt azóta hogy megismerjen majd azért égette oda ultrás fogkefével sikálom itt azóta oi

tökölön a cellás fölrendelt az alsó ágyról mindenkit a fölsőre ‘te maradsz’ jött felém a sliccét lehúzva fejét mint a puzzle-t rakták össze újra

‘te maradsz’ jött felém a sliccét lehúzva fejét mint a puzzle-t rakták össze újra oi

tízet kaptam tíz rohadt esztendőt abból én leültem tizenkettőt volt bennem szív csak úgy látszik nem elég elherdáltam akár a mars a vizét volt bennem szív csak úgy látszik nem elég elherdáltam akár a mars a vizét oi

oi don’t forget oi punk’s not dead

cherchez

a willendorfi vénuszt szeretem jobban mint botticelliét alabástrom bőr veres hajzuhatag mit sem ér ha nincs anya egy nő alatt

gabi

böbe

alulról jövök mint egy fing akad még aki megkettyint csalni trükközni butaság stricik stírölik a szobát

pénzem nincs pinám van másra főz már az állam és most nem azért hogy izé de pont én hadd ne panaszkodjak oké lehetne jobb is ám volt már ezerszer rosszabb

sztreccsnadrág póthaj spagettipántos köldöktrikó rúzs csillámporos szemfesték végignyomom a szentestét

a délután viszont az enyém

nem tartozom vele senkinek tévézek mosok elolvasom a verseidet

mert ne hidd a szép nekünk nem fáj hogy a kurváknak mindegy hogy mi nem akarjuk az újszülötteinket

ez csak átmeneti már tanulok angolul figyu háj máj ném iz böbe ic ö plezsőr tu mít ju

laci könyörög

öt percig ereszkedik le a mínusz tizenkilencedikre akkor te is kiszállsz a kasból addig ha tudsz állva még alszol

magyarország legmélyebb pontja kő zuhog plexikobakodra ezer méterrel a föld alatt fejted uránércért a falat

negyvenfokos sűrű sötétben reccsen fölötted az acéltám új vagy a társak normádat nézik dél is elmúlt csilléd csak félig

‘bírja masszív gyerek’ éjjel izmod remeg süvít a sűrített levegő álmodban

megfizetik csak ez számít mostan

égtől messze pokolhoz közel a te ölednél nincs annál jobb hely tedd hát le húszkilós fúródat vedd hát fel hisztizős fiadat apám

tudom anyósod kikezdett veled nem maradhattál muszáj volt menned ám gondolj rám is úgy kéne még egy apa felnyalábolhatnál az útfélről haza

mint vájár ha ráomlott a tárna itt vagyok téged boldogra várva arcod hűs tisztázó sugarával fejlámpád szentjánosbogarával

nézz rám

zsanett

árusítási engedélye nem volt ha maradt virág bevitte a templomba éjfél körül járt mire hazaért az ajtón várta a pecsétes plomba

a szomszéddal fölfeszítették a zárat minden előzetes értesítés nélkül utcára tette őt az önkormányzat a hűtőt s az ágyat elvitték emlékül

tíz perc alatt szerzett matracot kilakoltatás ellen egy kisbabát kért kölcsön rendőrökkel jött a végrehajtó ‘elkotródsz de végleg vagy bilincs és börtön’

zsanett leköpte zűrzavar támadt idegileg akkor már teljesen kilett lipcsében aszfaltozó urát várta

hirtelen villant meg ujja közt egy zsilett

fröcskölt zsanett vére a csecsemő aludt lipcséből haza egy éjszaka az út lecsós krumplival fogadta volna párját ám azt a bútorszállítók felzabálták

titanic lámpáiként süllyednek a csillagok a kórházból kilép egy játszótéren lerogy s ahogy a nők hisznek midőn méhük foglalt ahogy a manusok midőn apjuk meghalt

úgy hiszi most zsanett ha megjön ernő kiveszik józsikát az intézetből siet hát virágért fut a nagybanira nem lesz itt baj semmi ki kell tartania

‘százasért az írisz csak egy százas szála’ a rózsákkal este az éttermeket járja ‘a lakbért befizettük’ mondja ernőnek ‘nincs hátralékunk nem értem mit akarnak’

‘alusztok zsani?’ rázkódik meg az ablak gyertyát gyújt (a villanyt kikapcsolták) ‘fogó kéne lecsípni a plombát’ segít mire visszaér ernő már horkol

aludna ő is de nem tud a gondtól másnap egy jogvédő biztatja őket ‘szégyen mit művel magukkal az ország a végzést ma újra elhalasztották

a választással rendeződik tán e káosz’ vasárnap délelőtt bemennek józsikához a kisfiú boldog bár nem mutatja mérges csak a végén törik el nála majd a mécses

péter

kettészelte a gerincvelőt a kés tolókocsiban él pelenkát visel a hatodik csigolyánál lejjebb nem érez se tűt se vágyat már péter

kedveltem bár kegyetlen srác volt emlékszem a nyergére állított egy biciklit s a faluból csent csirkék fejét a kézzel tekert küllőkbe mártogatta mindig

kedveltem bár kegyetlen srác volt a csigákat rögtön széttaposta cipőjébe élő gilisztát fűzött hígítót öntött a hangyabolyra

pillanatragasztóval zárta össze a sipákoló naposcsibék csőrét ha rendes volt nagyon rendes volt

lételemévé vált a szélsőség

barátságunk akkor omlott össze mikor felgyújtott egy gólyafészket égre lángolt a villanyoszlop az meg mintha mi sem történt volna kéklett

a fészek évről évre nagyobbodott verebek is költöttek az oldalában kijöttek de vártak a tűzoltók a vezetékben még ott bujkált az áram

csúzlival lőtte föl a lángot peti ropogva égett órákig a gally az apagólya egy háztetőről nézte az anya ott maradt a fiával

‘nekik se legyen családjuk vaze’ ma már ő is a gólyákat mentené örül hogy a balhét megúszta a hatodik csigolyától felfelé

margitsziget

szürke gömböcskéket hoz a szél elpattannak gomolyogva ki fújja füstjét itt száz és száz szappanbuborékba?

jön magasan jön mélyen égett magzatburkok szállnak állát fölvetve üvölt egy hajléktalan istenállat

gabi

anyja munkahelyéről nevezték el sarkadinak tízévesen már mindent látott kivéve a szüleit

neme származása megállapíthatatlan mintha bár ő vágyná semmi nem tudna megtörténni vele gabit nem gyűrte be a környezete

egy töviskoronás jézust akart a hátára akár jack london matrózai hogy korbácsoláskor az inget rajtuk hagyják róla lekerült ing nadrág gabit átverték

széttárt lábú meztelen nőt

festett a tű a hátára a sitten mindenki őt használta korbácsolta ingyen

tavaly látta meg benne az üzletet ibrahim (akkoriban épp ő volt vácon az alfahím) ‘elöl férfi hátul nő’ hirdette

a stexből gabi nem kapott pedig jól szolgálta gazdáját (éjjel ibrahim is rájárt)

tulaja szabadulván két zárkatársa felesben átvette árán emeltek ám a forgalmat ez nem befolyásolta gabi tűrt mintha csak ez lett volna dolga

sosem árulta el ki helyett ül úgy élt mint aki vezekel pizsamafölsője itt maradt

apokrif turini lepel

megfagyott egy hajléktalan

segít ha az ember olykor kimondja nem ő e kis hon első eszkimója sokan élünk így külön gyáván halkan kihunyt a tűz testvér tudom én sem raktam

hónaljig hóban vonszolok egy fókát ismerem az ijedtségnek e fokát hetek óta nem kél föl a nap hajnalban kihunyt a tűz testvér tudom én sem raktam

ülve alszom végig egy vihart elkerül az álom a fókát foggal nyersen zabálom eltévedtem s a jég nem könyörül rajtam kihunyt a tűz testvér tudom én sem raktam

hidegből húzok falat a hideg ellen iglum beomlik rosszul építettem két fülem orrom letörik e fagyban kihunyt a tűz testvér tudom én se raktam

nyugodt vagyok jó itt végső percem élem fölrobbant szerveim

árnyai az égen gyérül a sarki fény fölöttem s alattam kihunyt a tűz testvér tudom én se raktam

hajléktalantemetés

ravatal? mécsláng? vállon vitt koporsó? nekik e malteros talicska is pont jó

virág? fakereszt? cipzáros nejlonzsák ahogy eddig éppúgy folytatják

pap? beszéd? unokák? tömjénfüst? hajnali tömegsír nyolcat ásnak el most

tor? mise? fasírttal? haranggal? ócska szívünkben

kussol az énekkar

kinga

újra lecsap a segítő kéz bejön tapiz ‘jó lesz’ hiteget ‘ne má hogy a karcsi vegye el a szüzességedet’

újra lecsap a segítő kéz e kezet már ismered tükör előtt szíjat old ‘jobban fáj ez nekem mint neked’

újra lecsap a segítő kéz s ha látja hogy mégsem vagy boldog ‘nálam ingyen laksz ingyen zabálsz mondd volt-e valaha jobb dolgod?’

újra lecsap a segítő kéz öld meg és rohanj de nagyon hadd üvöltse míg elvérzik

‘nélkülem úgyis elpusztulsz te barom’

nekrológ

gyászoló gyülekezet

szűcs imrét kétéves koráig egy sublótban tartották ha sírt betolták a fiókkal

este cujkát kevertek cumijába s elmentek hazulról

első emléke amint rájött inni meríthet a vécékagylóból

ötévesen anyja nem engedte be ‘vendégem van gyere vissza holnap’

faterja a falu másik végén lakott mint az óra mutatói

mentek el egymás mellett

tízéves mikor a szomszéd elviszi a kötélcsonkhoz miről apját – tanúk előtt – egy horhosban levágták

barátok csak hetedikben lettünk addig zavart ahogy az ujjait ropogtatta

komisz volt nagyítóval égette a hátukra fordított bogarakat fogadásból rányitott a vécéző tanárnőkre

a ziegheilben basszusozott míg meg nem mutattam neki mit írt egy levelében hitler a magyarokról

kopasz maradt krisnás újoncként kongázott a blahán a kiserdőbe járt meditálni

a kötél alá min apja végezte

harminc évig nem találkoztunk

idén remek munkája volt fürdőnaciban kellett olvasgatnia egy tetkószalon kirakatában

pénzt elvből nem érintett műtőskesztyűben számolta az aprót

reggel józanra itta magát délután kezdett el csak ártani neki a pia

gyászoló gyülekezet

imi leszakállasodott a télen vasfoga berozsdált a gyomorsavtól

‘hete már hogy kifordul a számból a víz is haldoklom’ nézett rám az intenzíven

‘francnak égetted a két végén’ ‘sötét volt’ hörögte

‘nem a kaszástól a kasszástól félek’

infúziót már csak a nyakába lehetett kötni szeme alá teafilternyi bőrzacskók nőttek

‘volt egy fiam bendegúz hatvandekás átlátszó bőrű újszülött

élni akart mint apám mikor halál helyett a kötelet választotta’

‘aludnod kéne’’ ‘nem merek’

‘a temetés miatt ne izgulj’ súgta

‘az anatómiai intézetre hagytam a testem’

‘fáj?’ ‘panaszkodni’ nyögte ‘csupán a hitelezőim előtt szoktam’ ‘akkor nekem nyugodtan panaszkodhatsz’ egy hosszú pislantással jelezte hogy röhög

vizes vattával nedvesítgettem ajkait hajnalban egy nővér diszkréten két gurulós spanyolfallal kerítette el az ágyat

mire mi lassan megfogtuk egymás kezét

kató néni

szakad a hó öregapó ül kucsmája alatt ágak árnya márvánnyá festi a havat

bezár a temető még ébren az öreg körötte vagy három pálinkásüveg

angyal s kutya két bús sírszobor nézné

ha látná a szín hótól

utálta ám ha élne felesége ujját e fagy most nem égné feketére

évaóvó

totya nem látott még liftet betértünk hát egy körúti házba egy lila kalapos banya kizavart minket a liftből ‘menjetek gyalog’ lóbálta a botját

totya rám nézett s már loholtunk is ahogy a lábunk bírta a hatodikon állt meg nem engedtük a banyát kiszállni teljes erőből nyomtuk a liftajtót

‘szeretitek a csokoládét?’ fordult a széljárás így ismertem meg évaóvót

selyemkimonót viselt s nehéz parfümillat lengte körül az ostromról a kitelepítésről mesélt villanykörtén a zoknimat stoppolta

‘a gyerekek döglött lovakon ugráltak piros bugyborékot fújt minden ugrás’

‘vagonokban vittek minket is à la barom’

mikor estin leérettségiztem egy dedikált márai-regényt kaptam tőle ‘neki adtam a legyezőmet a kassai jogászbálon’ pirult el kicsit a púder alatt

egyszer a hó miatt nála ragadtam elalvás előtt ziánszoztunk

üvegbúrában néma óraszerkezet lapátolta körbe az időt akár a vért nehogy megalvadjon

reggel pirítóst kaptam a citromot orvosi gézbe kötötte

‘így a mag nem potyog a teába’

mosogatott én törülgettem ‘a bögréket fülükkel egyfelé rakd’

elszívott egy vékony női cigarettát a füstöt fölfelé fújta

‘jó hogy hiszed Istent’ szólt recsegő hangján ‘de félni ne a bűntől félj annyira’

‘hanem?’

‘a rosszkedvtől’

aztán elköltözött évaóvó kalap nélkül szállt a liftbe

és fölment a hetedikre

férfi

a vonatablakra óriási vaginát karcolt valaki

homlokát a rombusz közepének támasztva ijesztően vékony ember ül

arcára akárha vákuummal szívták volna a bőrt

vállán korpa a nyakig gombolt ing bal gallércsücske a mélyszürke kissé leevett hajtóka fölé türemkedik

künn varjak fészekvárosai a búzatáblákat elválasztó jegenyéken

ha dudál a mozdony ezer pötty rugaszkodik el egyszerre

szája hideg majdnem erőszakos markában vasalt zsebkendőt szorongat lába mellett fölhasadt műbőr aktatáska

szeméből akár a csordakútnál mit keréktől s patáktól sebzett föld vesz körül fáradt ráncok isznak

anyja temetéséről jön gondoltam

meghallotta úgy nézett rám oly hirtelen elkaptam a tekintetem

annus ángyi

‘itt itt ebbe a házba is születtem ez vót a kút betömtük mélyről gyütt a víz húztuk eleget mos mégis hiányzik’

az árkok mozaikosra repesztették arcát ‘megért gabonája vagyok én Istennek’

bokára harmonikázott mackóban csoszog lefogyott a télen

valamit mindig visel a fején ‘a búbomon má kopasz lettem akár a papok’

‘pedig’ mutat a nagytükör sarkába tűzött képre ‘valaha pont a hajamér irigyeltek’

az ételhordót a kerítés felett veszi át ‘ne lássák hogy mindég ugyanabba vagyok’

hárman eszik azt az egy adagot

‘hiába dolgozik a semmitlen ember itt nem jut zöld ágra hacsak föl nem köti magát egyre’

az asztal fölé lóg az izzó ‘így a gyöngébb körte is megteszi ritkán gyújtsuk meg csak ha tényleg muszáj enni tudunk sötétben is’

elfordulva kissé fölemelt fejjel ebédel ‘ha beteszem a fogsort nem tudom a számat egészen becsukni’

reggel utcai ruhát vesz

‘máma jön a nyugdíj’ ‘ne az ajtóban adja át aranyos’ húzza be a postást ‘kiviszi a cúg a meleget’

nincs jól ‘zúg a fejem akár egy királynőtlen kaptár’

a padláson a vödör krumpli mellett jézus szíve olajnyomat ‘mikor kiköltöztem a pitvarba levette a falról a menyem aszonta nekik ez má nem áll jól’

vasárnap eltotyog a templomig ott az utolsó padra leomlik

‘nem tudom kiváltani a gyűrűm a zálogból így meg’ mutatja föl csupasz kezét ‘röstellek az uramhoz kimenni a temetőbe’

angyal istván

azt hiszik az őrszobán aki pesti: porcelán pedig ez a seb csak álarc na de nekik magyarázhatsz

ahogy a prosti kikapcsol meditál amíg vége lesz s könnyít magán a léha test úgy vagyok én is magukkal

értelmetlen ez az egész engem nem győz meg a verés nyugi elvtársak most se fog nincsen más érvük mint a bot?

invokáció

danse macabre

kondornak kopog a menny megfagyott kettérepedt angyalok kilopták a szemüket üres karóraüveg szárnyuk is elmosódott két büdös felmosórongy a tél páncéltermében

ökörnyálon pók röpül őfelsége utazik röpíts engem ugyanígy földre hasalt tornádó háztetőkkel tornázó sírdöntögető vandál tépd le rólam az időt

hadd legyek mint azelőtt

élet csupa halálból itt vagyok velem táncolj pörgessél szent hurrikán üssön szénné egy villám süvítsünk elragadtan világló nagy magasban

kopog a menny megfagyott holtan sem hallgathatok széttátom állkapcsomat célba veszem az eget adj még egy leheletet egyet adjál csak egyet adj még egy leheletet

gyapotszedő

derkovitsnak öklömnyi pelyhek mindenütt habkönnyű gennyes kis tetük hajcsáraink ‘esni fog’ rinyálnak ‘nedvesen nem kell majd a gyárnak’ öklömnyi pelyhek mindenütt

hideg holdfény csordul nyakunkba ‘silány ócska rabszolgamunka’ idegesek lóhátról szórják a szitkot ‘itt az eső szaporábban tunya nigrók’ öklömnyi bolyhok mindenütt

tarisznyába szedjük a pelyhet már az asszonyok sem énekelnek ujjunk vérzik jöjj drága zápor kelts föl ebből az apátiából öklömnyi bolyhok mindenütt

korbács kerül elő már szitál az eső ‘feküdjetek rá meg ne ázzon a gyapot’ mielőtt megütne gyorsan ráhasalok alszom de álmom ingerült öklömnyi bolyhok mindenütt

invokáció

mednyánszkynak madárijesztő szélben csengettyűző keresztre feszített korhely söröskupakszemű összetojt szalagokkal cicomás totem

madárijesztő csuklott vállú bakancsos kezű meredt kukoricafaszú rém villogó tükrű kicsavart pózú donquijotemúmia

madárijesztő karok egy karón nyitott szájú büdös szörnyeteg bár lám van kinek múzsa e holtakról vett gúnya

madárijesztő te farkaséhes gyermek akit a gazdák éjjel idelincseltek LOPNI MÁTÓL FOGVA ÍGY GYERTEK torz torzó torzonborz porzó

madárijesztő kivégzett apám ki felett a lélek galambja helyett egy szárnyaival égbe guzsolt denevér sikít a süket festői tájba

jel

vajda lajosnak a szenespince ajtaján fordítva állt a kilincs emelni kellett nem nyomni s a kulcslyukát is a homlokán hordta

‘balkezes volt a fűtő’ mondta valaki ám én éreztem többről van itt szó

miről nem tudom de bárhol élek az egyik kilincset mindig leszerelem s fejjel lefelé csavarozom vissza

ne aludj el

henri rousseau-nak egy buta kaméleon pirossá lesz a tűzben a páviánok az ágakról a folyóba ugranak két öreg nőstény szőre lángra kap

ne aludj el ég a dzsungel

a főnök is sir kán is megretten mint a nyúl iszkol a pernyepermetben

a nektármadarak csőrükben tojással szállnak a liánrácsok mögül fel-felvillan egy szempár lenn piton fönn lajhár

a tűz elől tódul aki még tódulhat a fák gyökerei ökölbe szorulnak s akár hulahoppkarikák törzsükről sorra lepotyognak az évgyűrűk

ne aludj el ég a dzsungel

türelem

szántó piroskának ez ez nem ez nem eső ez csak az angyalok nyála dicséret után ha kirázzák a trombitát

igazi ostoros eső kell ide hosszú vízgilisztákkal az ablakon árkokban vágtázó patakokkal eső mely alsónkat is átázza egész éjjel csapkodjon sűrű vaslánca eső mitől holnap is szortyog még a föld

ám a felhők csak homlokunkon gyűlnek

aztán lassan mególmosodik az ég s a templomtorony keresztje

mind sötétebb fellegek e hasfelmetsző jackje az áldásnak egy hirtelen vágással utat nyit s már zuhog is a jó dihidrogén-monoxid

hajnali mézespercek a balatonnal

bő az ég a földre tenger lesz belőle sörényes hullámait elfekteti majd állva hajt zöld ménesén a szél

kagylókkal ékes karikása dörren lábujjon várja a zuhit a vetés s míg lassan ereszti hatalmas kupoláját egry borzecsetjével pont rálát amint kifeszül tarkójától sarkáig egy szivárvány pazar epilepsziája

förgeteg

a tavasz feltámadás

gyertyásodik cerkányi kristályhasábokra esik szét a partra feszült jég

döng cincog ficánkol az élet s mind egyszerre tülekszik a szabadba

mint lencsén gyűlt napfény a csiszolt gyémántnak úgy kell mindennek a valóság

mekkora ég se kávája se géme csak színe csak mélye

a fény visszhangzik suvickolnak sugarai

bronztőgyből aranytej lángpakolással új tűzturbánnal kúrálja magát badacsony

sirály függöget szitál szőlő szemesedik furát füttyent egy vonat

egry a farpadon ül így felhúz a csónak orra ‘szűzvíz’ motyogja

szivarrá száradt avart ringat az öböl s egy döglött csukát melynek torkából félignyelt süllő farka áll ki

‘húzzunk a mélyre’

a láthatár sötét mint a legfinomabb málna borzolódik majd elszürkül a víz

az eddig locsi-fecsi hullámok habgerince most rémisztően magasról hull alá

egy villám akár meredt karmesterujjak int hogy a zápor allegro zuhoghat a szél fúvósai is mind jobban rákezdik

bevonjuk az evezőket ‘a tó haragszik vagy a tóra haragusznak’ kérdem

‘a fényt nézd’ üvölt ‘ne a színeket a szín csak szennyeződés’

s ahogy ő az egét úgy látom én egryt

hozsánna

üzenet

a sebészeten összevarrták

ajka még kitüremkedett biciklibelső a hordágyról a fűbe hengeríti a mentő míg delirál kezek nézik át zsebeit csimbókos szőrű ebek szagolgatják

‘sok itt a szenvedés ám az Úrnak tetsző az kevés’ gondolja egy arra járó

másnap a padra ülteti egy férfi ‘a jobb lator egy tükör’ súgja neki kétszer

de profundis

(részlet) tetszhalott ha fölriad koporsójában s üvölt bár maga sem hiszi hogy hallják

hat láb vastag tömés alól üvölt fent zümmög a béke jól szigetel a föld

így ordít bennem is hiányod a makacs nem érzem nem tudom de vagy te vagy

lángját behúzza elnyel a sötét nincs füstszag a gyertyám tehát ég

ujjongok tán elhamarkodottan a tűz is csak tetszhalott a kanócban

hittérítő

igémmel inged alatt akár egy öngyilkos merénylő fúródsz a forgatagba

csalódni fogsz befagy lelked léke az igazat nem izgatja üdvössége

türelmetlen csókokkal száguldozol testemen: a biblián unom

a kígyó nem háziállat én sem vagyok a te házi istened

csalódni fogsz azt hitted oázis

ám csak a sáskától zöldell ott messze

hittérítő nem téged választottalak s te hiába választod magad

eveződ mit ér vitorláiddal szemben? az árbócról tudom de lerúgnál most engem

van-e amit minden porcikáddal kívánsz? ahogy utódját akarja világra hozni egy állat ha van azt csináljad

ha nincs ujjnyira egy síntől hasalj le nem kell hozzá semmi

csak te ahogy a süvítő mozdonyfényben felsikoltsz te és az esti gyors

kiáltvány

lelkig lábalok a szennyben van-e tíz ma manhattanben igaz útra sose leltem van-e tíz ma budapesten

csapolt nyersvas tűz ömlik a tájra van-e köztem ki e lángot állja

az igazság dolga hogy igazság legyen s nem az hogy igaz ha szívből hazudsz: jöhet úgy nem tud hazudni az kin már maga a halál sem látszik akivel bár végzett rég a kínja a gőgtől mégis úgy lobog a képe mint egy gundel-palacsinta

nem érdekel a nyelv mellyel okossá tehető egy csak buta élet a látszat mint belsőépítészet hidegen hagy az emeletes ima a megmondóember a csomagolástechnika

a gumicsont vesz észre mibe a sokk alatt rágnak a sofőr ki a pirosban pénzt ad az anyámnak a kórházi párnák alá rejtett zsömle

rebeka

ikrekkel méhedben férjeddel négyesben kacsáztok hasaddal

nem könnyű léptenként vinni e bősz erszényt kipréselt köldököd

‘nem szenvedsz hiába’ biztatgat a bába ‘fiú lesz két fiú’

szoptat és pelenkáz ‘csak ne bántsák egymást’ sóhajt rebeka

kapu

fűzöld ernyőt tett maga elé nyitva amögött aludt az volt a fedezék jeruzsálemi koldus álltam meg sajnáltam bár irigyeltem is azért

feje alatt magyar imakönyv lapult tátott szájjal hevert nyugtalan éreztem ebből tán vers lesz kicsit el is szégyelltem magam

sűrűn hömpölygött a sétálóutca a fűzöld ernyő mint paraván szolgált egy banánt raktam le mellé az amcsik hagytak az öregnek pár dollárt

aludt s nekem el kellett intéznem néhány dolgot a tekintetére vágytam

visszatértem de már nem volt ott

egy ismerős átküldte albumát az útról kattintok lassan nyílik az első ‘hajnali három a panaszfalnál’ ő az! kezében fűzöld esernyő

‘aba’ kiáltja a videón ‘tisztákel’ s pörög szökell bukfencezik táncol egy katona meg is tapsolta rögtön ama golyóálló üvegsáncból

ősz pajesza két szalagként röppen ‘apu nézd’ kiáltja ismét fejen állva biciklizik lábával ha látnád se hinnéd

aznap éjjel megjelent álmomban ‘észrevetted a siratófalon azt a kaput? csak tárná ki már súlyos szárnyait erre vár itt az összes élő az összes halott

mint pollentől kék darazsak részegen barmok a rétről hazaballagva mind betáncolunk majd e kapun bújj bújj zöld ág csak bújjatok rajta’

ádám

hatalmas hárs mézillata ébresztget arcom ég mint kiről halotti maszkot vettek

bánt minden maskara szempillámon e sok apró viaszcsepp anyaszült meztelen akarok lenni mert nincs más ennél igazabb igazság

elhánynám-égetném gönceim ám itt ha tenném elvinne a rendőr verset írok így tán békén hagynak a szívükben még mezítelenekről

hiba volt elfogadnunk a bőrruhát csóréságunk attól mit sem változott kopók elé dobtam hát szimatnak

s követtem én is az Isten-szagot

nyomod veszítettük Uram csupán ahhoz adj még elég erőt utolsó szómmal a te tanúd legyek az én elsőm káin fiam előtt

hozsánna

Atyám Atyám csöpög a rend csökken szakálladdal vágyom évődni bölcsőmben

csak te menthetsz meg senki nem elég hang helyett a szó tűz helyett a fa ég

úgy élnék újra köpj a kopoltyúmra ahogy fordulsz egyszer ha alszol is ébressz fel

mint méh a mackót s minél inkább marlak én a mézet érzed rajtam

a hitet a lép mélyén

lennék tiszta kút halk igaz tanúd tízből egy ki e várost a tűzből kapná ki most

ám a szívem apátlan maradt senki nem elég saját személyed add

te szólj Atyám csak te menthetsz meg ne hagyd el még te is e kertet

a csipke ő nem a csipkéből te szólsz a tüskéből te szólsz a szamár belőlem

de mint könnyű gyöngyű búza tövét a kaszaél szikrát vet a harmat igéd midőn elér

ujjongok akkor két hónaljam hangfal csűrdöngölőt járok égig emelt karral

hisz benned kienged torz különlétem ami homály a szív kovácstüzében

fölragyog itt arcod sugarában fogaim bolygók naprendszer a szájam

a te másod vagyok isteni kreatúra hamis ám csakis a tiéd Kert Ura

menetrend

hiszek nem kunszt mindig is hittem bőszít hogyha eltűnik Isten megkerül eltűnik újra fölbukkan sosem értem vajh miért izgultam

most azonban hetek havak óta sehol áll a vonat bár váltott a szemafor itt vagy tudom számolod a percet rázz föl Uram csúszik a menetrend

sms

az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit

ezt írta

‘a sárgabarackmagban ha feltöröd egy mag van így rejts el engem

siess szerelmem’

kő

bugacon hevertem barna egyenes kő valaki fölemelt marhalepényestől

negyven napig kínzott mire megszólaltam zöld palacsintás kő a virradatban

‘én vagyok a te Urad Istened’ lángolt a gémeskút nobody listened

‘kívülem ne legyenek isteneid képet ne faragj

se nekem se nekik

légy tisztelettel apád anyád iránt ne éld a másét saját nejed kívánd

nevem dühből ki sose mondjad a gyilkos pusztuljon szent a szombat’

így kiálték barna egyenes kő elhangzott a törvény meghalok a csendtől

néma vagyok kő a köves földben ganéj alatt újra kibírom-e csöndem

RÖHRIG GÉZA (Budapest, 1967) költő New Yorkban él. Legutóbbi könyvei: Törvény (Múlt és Jövő, 2006), Honvágy (Múlt és Jövő, 2010).

időmérték: a Magvető Kiadó új sorozata. Időtálló, mértékadó verseskötetek a magyar és a világirodalomból. Versek úton lévőknek.

Előkészületben:

Tamás Zsuzsa: Mit tud a kert Ilma Rakusa: Love after love W. G. Sebald: Természet után Horto de Incendio: Tűzvészkert Jónás Tamás: Fogcsikorgatás Halasi Zoltán: Bella Italia